Egy ember hatalmas erővel felruházva. Sokan fenik rá a fogukat, s hatalmas múlttal rendelkezik. A másik oldalon egy félvér fiú, aki farkas- ember- vámpír és örök életre ítéltetett. Vajon, hogy kapcsolódik össze az ő történetük, s mi lesz ha az élet úgy hozza, hogy csak egymásra számíthatnak?
Képzelj el egy olyan életet, melyben nem tudsz meghalni. Melyben mindig menekülnöd kell, s soha nem vagy biztonságban. Ahol folyton meg akarnak ölni, s a dobogó szíved folyton a pihenésért könyörög.
Nos bemutatkozom neked Delia vagyok, egy más századból. Jól halottad, más század, igen. S én ezt minden nap átélem.
Számomra csalódás az, amely pár blogon a történt, ugyanis senki nem jelezz vissza. Nem akarok komikra utazni, s húzni egy határt, hogy majd utána teszem fel a friss-t, csak azt kérem, hagyjatok magatok után „nyomot” – olyat, ami számomra értékelhető.
Számomra csalódás lenne úgy feltenni, egy új fejezetet, hogy az előzőhöz senki nem írt. Kérlek benneteket, hogy írjatok! Nem kell mindig mindenkinek, és tudom, hogy most kezdtem el újra írni, de látom, tudom, hogy olvastok, és ha 4-5 ember visszajelezne, én akkor már boldog ember lennék. Jelenleg, ami megfogott, hogy a Szenvedni a boldogságért és az Éjszakai vadászatra senki nem írt.
Lehetséges, hogy még nem jutottatok géphez, az aki írni szokott még nem olvasta, csak tudatni szerettem volna veletek nem tűntem el. A másik ok, amiért még nincs fenn friss, holnap lesz egy felvételi elbeszélgetésem és az írásbelinket is akkor kapjuk ki. Eddig minden sikeres és ez nagyon jó :) Legalábbis számomra. Hétvégén hozom a frisseket, sőt lehet még ma is írók. De nem akarok semmi olyat ígérni, amit nem tudok biztosan megadni nektek.
Előre is köszönöm megértéseteket, és azt, ha írtok kommentet a fejezetekhez.
Ha valaki még nem olvasta volna, a Lénán lehet szavazni, nézz be, mert minden szavazat számít!!
De ne feledkezz el, a fejezetnél található ajánlatról sem!
puszi, kitti
Sziasztok! Előre szólok, ez nem egy megszokott Emmett rész lesz, szinte ő végig csak egy megfigyelő, de remélem élvezhető számotokra is. Ha pedig kapok 4-5 komit, akkor holnap felrakok még egy fejezet, és abban már a suliba is elmennek (azzal zárul ez a fejezet).
Sok kérdés fog bennetek ezzel együtt felmerülni, de nemsokára, fény derül, mindenre. Kitti
Az álom
Megtévesztve
(Emmett szemszöge)
Már majdnem három napja van itt nálunk Delia, de szinte észre sem lehet venni, olyan észrevétlenül, tud mozogni. Néha ha fülelek is, nagyon kell koncentrálnom, ha alszik, meghalljam legalább a légzését, vagy szívének ritmikusságát. Olyan csöndes, mintha megállna néha az idő mellette…
De most, mikor Alice bejelentette, hogy holnap megyünk suliba, végre hallhattam, ahogy az adrenalin szintje megugrik, s izgatottság csillogott a szemében az elfojtott érzelmek helyett.
Ma éjszaka is minden úgy kezdődött, mint eddig, bármikor máskor az esték. Delitát a lányok lefektették Alice szobájába, majd Jacob és Renessmé elmentek, mondván, hiányolják, az otthonukat. Persze, én rögtön tudtam, hogy egy kicsit kettesben akarnak lenni, mert így el tudnak előlünk rejtőzni, s amikor ezt megemlítettem, igen zavarban lett a párosuk, amit Bella egy fejbekólintással jutalmazott.
-Ajj ezt, most miért kaptam – méltatlankodtam, miközben, a ’sérült’ helyet tapogattam, bár egyáltalán nem fáj. Eközben persze a turbékoló párocska a hátsó ajtón távozott, az én nagy bánatomra. Szúrósan néztem az előttem álló Bellára, aki állta a tekintetemet, amikor egy éles síkitást hallottunk meg.
Először nem is vettem figyelembe, hiszen néha mi is szoktunk hangoskodni, amikor Rosalival elkap minket a hév, de a hangok egyre nagyobb erővel szólaltak meg, s valami beszéd is társult hozzájuk. Mire mindezt végiggondoltam, már egyedül is maradtam a nappaliban.
Amint megfordultam, rájöttem honnan jönnek a hangok. Délia volt a hangok tulajdonosa. S mire én felértem, már mindannyian köré gyűltünk, s fel akartuk ébreszteni, de ez sehogy sem sikerült.
-Talán rémálma van – szólalt meg Bella.
-Delia – szólt hozzá Carlisle újra, de nem válaszolt, csak folytatta a sikításokat, miközben ugyanazt ismételgette… „NE KÉRLEK, NE TEDD MEG! NE KÉRLEK, NE TEDD MEG!” S újfent síkitást hagyta el ajkait. Carlisle már épp indult volna az orvosi táskájáért, amikor Jasper előre ment, s megérintette a lányt, ezzel együtt a hangzavar is csendesült.
-Tisztán érzem őt – mondta, miközben az arcán a szenvedés jelei tükröződtek – Olyan, mintha valamit elvesztett volna – próbálta megfejteni, a kiabálásának okait, amikor Edward felé fordult – Látsz valamit?
-Nem – rázta meg a fejét – olyan, mintha megint blokkolna, csak pár képet bírok kivenni, de azok értelmetlenek…
-Mi látsz? – fogta meg a vállát kedvesen Edwarnak Bella, mintha ezzel szeretné megnyugtatni zavart állapotát.
-Egy csecsemőt… és egy férfit… mintha a férfi elvenné valakitől, ezt a gyermeket – döbbent meg egy pillanatra, amikor belépett a szobába Anthony.
-Mi történik itt? – pillantott körbe, miközben Delia már egyenletesen szuszogott, s Jasper még mindig fogta Delia karját, miközben Alice az ölében ült, s mi így körbeálltuk az ágyát.
-Deliának rémálma volt – mondta neki csöndesen Bella, miközben Edwardra nézett, aki bólintott neki, ő odament a fiúhoz, s megérintette a karját.
-Ez iszonyatos, de miért nem tudtátok felébreszteni? – kérdezte
-Még csoda, hogy hozzá tudunk érni – szólt csöndesen Alice, mire kérdő pillantások láttán folytatta – tudjátok, az első nap, mondta, hogy mikor alszik, érinthetetlen, de aztán rájöttem, ha annak, aki hozzá akar érni rossz az aurája, őt tényleg kilöki, talán egy pajzzsal – elmélkedett – de ha jó aurájú egyén közelít felé, akkor megérinthető… – suttogta, mintha valami csodáról lenne szó.
-Honnan veszed? – kérdezte tőle Esme kedvesen, mire Anthony mellé ment, s mutathatott neki valamit, amire fogadott anyánk szemei kikerekedtek, s ha tudott volna, biztos vagyok benne, hogy sírt volna.
-Sajnálom – motyogta, miközben elengedte Anthony Esme karját – de ez még engem is felzaklat.
-Megértelek – ölelte meg őt Esme.
-Ébresszétek fel – mondta újra Anthony
-De nem tudjuk, nem reagál semmire – csilingelte Alice, miközben végigsimított Delia arcán.
-Engedjetek oda – sétált mellé Anthony, miközben Alice és Jasper elment Delia mellől.
-Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Edward, miközben megfogta unokája kezét. Ő csak csöndesen bólintott, mire Edward leengedte a kezét, s hátrasétált kedveséhez.
-Miért nem mondotok semmit? – szólaltam meg végre, hogy soha semmit, nem tudok meg.
-Majd ő elmondja – mondta Alice, mire Anthony, csak egy pillanatra ért hozzá Delilához, s a fülébe suttogta:
-Ébredj fel – mire a lány szemei kipattantak, s zokogva borult Anthony karjaiba. Ő nem kérdezett semmit, csak felemelte a lányt, s csak most vettem észre, hogy szinte vízben fekszik, miközben a teste rázkódott, ahogy a könnyei potyogtak. Talán igaza volt Anthonynak… morfondíroztam, miközben kivitte a lányt, s a kádat tele engedte meleg vízzel. Elsőre nem értettem, mit akar, de végül megláttam, ahogy bele akarja tenni, de túl erősen csimpaszkodott, ezért ez sehogy sem jött neki össze, mikor Anthony lerúgta a cipőjét, s beleült a vízbe a lánnyal együtt.
A könnye azonnal apadni kezdtek, s dideregni kezdett, miközben ki akart ugrani Anthony karjai közül, de ő erősen tartotta, így nem tudott szabadulni. Roppant jó párosításuk volt így, s már egy poént akartam elsütni, mire Edward gyilkos tekintettel meredt rám, ezzel megakadályozva, hogy véghezvigyem a tervem.
Már épp fordultam volna ki, mikor Anthony karjaiban a törékeny test végre lenyugodott, s kinyitotta a szemét. Nagyon zavarba jött, ahogy észrevette, hogy mindannyian ott vagyunk, miközben ő Anthony ölében ül, egy jó meleg kád vízben…
-Semmi gond – mondta neki Anthony, miközben kimászott a kádból – én sajnálom, hogy ilyen eszközhöz kellett folyamodnom – hajtotta le a fejét, miközben egy törölközőt tekert maga köré.
-Köszönöm – lehelte utána Delia, miközben a kádban összehúzta magát.
-Fürödj meg, aztán talán a többieknek is elmondhatnád, mi történt – fűzte még hozzá mielőtt kiment volna a szobából.
-Nem mondta el? – döbbent meg Delia.
-Ő soha semmit nem mond el engedély nélkül – nézett utána Esme – ez olyan családi vonás náluk.
-Értem – nyögte nagyot nyelve.
-Akkor lent megvárunk – mondta Carlisle és kitessékelt minket e helyiségből.
-Szükséged van valamire? – hallottam meg még Bella kérdő szavait, miközben mi lementünk a lépcsőn, s a nappaliban foglaltunk helyet.
Hát ilyen éjszakánk sem mindig van, de ma már suliba is megyünk, jutott eszembe, s ült ki egy hatalmas vigyor az arcomra, mire Edward ismét morgott valamit, s az ablak felé fordult. De ez most roppant módon nem érdekelt. Csak az, hogy végre ismét emberek között lehessek, s láthassam, milyen esetlenek még mindig.
Ha elolvastad, légyszi írj komit, s mond el, szted mi történt? S kinek a szemszögéből olvasnád a történetet ismét? Esetleg ezt a részt, más szemszögéből?
Hétfőn van az írásbelim, de a héten már új fejezetet akarok hozni. Az ötletem már megvan, de kicsit izgulok, hogy nehogy magamtól eltérve, valami olyat, írjak, ami nem passzol majd, az eddigiekhez.
Ha van valami kívánságotok, vagy észrevételetek, vagy csak szeretnétek valamire tudni a választ, esetleg adnál nekem pár biztató szót, az mind nagyon jól jönne.
Köszönöm
Kitti :)
Kellemes és szép hétvégét Nektek!
